Hírek
2018. Május 30. 13:55, szerda |
Belföld
Forrás: mti - fotó: pixabay
Elhúzzák a nagykanizsai hangszertolvajok nótáját
Több mint húsz hangszert lopott el és zúzott össze, illetve rézcsöveket tulajdonított el Nagykanizsán két férfi, aki fémhulladékként értékesítette a rezet - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.
Pirger Csaba - vádemelésről szóló - tájékoztatása szerint az egyik férfi tavaly decemberben egy éjszaka behatolt egy felújítás alatt lévő nagykanizsai házba. Az ott már elkészült központi fűtés rézcsöveit letörte a falról és a radiátorokról, illetve a lakásból 15 réztrombitát, egy tenorkürtöt és öt klarinétot, valamint egy csillárt is összeszedett.
A férfi hangszerek egy részét már a helyszínen összezúzta, majd magával vitte, de később egy ismerősével visszatért a többi holmiért. A házból ellopott hangszereket és rézcsöveket másnap még jobban összenyomva egy nagykanizsai hulladéktelepen háztartási fémhulladékként értékesítették mintegy 50 ezer forintért. Az ellopott réztárgyak értéke mintegy másfél millió forint volt.
A két férfi ellen - akik közül az elsőrendű különös visszaesőnek számít - nagyobb értékre elkövetett lopás miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.