Hírek
2018. Április 04. 09:36, szerda |
Belföld
Forrás: infovárosok
Ideje lecserélni a téli gumikat
Kezdődik a tavaszi autógumi-cserék időszaka – az Abroncs Kereskedőház várakozása szerint a csúcsidőszak április közepén várható.
A cég keddi közleményében kitér arra, hogy a 2013-as márciusi nagy havazás óta minden tavasszal lényegesen óvatosabbak az autósok, és hetekkel későbbre időzítik az időszakos kerékcserét, mint korábban, így az idén húsvét után egyszerre indul el a szezon a keleti és nyugati országrészekben is.
Tiszay Árpád, a társaság kereskedelmi vezetője a közlemény szerint felhívta a figyelmet arra: az abroncsszektorban is tapasztalható szakemberhiány miatt előfordulhat, hogy 7-10 napos várakozással is számolniuk kell az autósoknak. Kitért arra, hogy az elmúlt években javulást érzékelnek a szezonális kerékcserék terén: míg a pénzügyi válság idején az autók egy részével nyáron is téli gumikkal közlekedtek, ma ez egyre kevésbé jellemző. A nyári abroncs más összetételű anyagból készül, mint a téli, és egy jó minőségű nyári gumival felszerelt autó fékútja közel harmadával is rövidebb lehet, mintha téli lenne rajta – jegyezte meg.
Az Abroncs Kereskedőház arra számít, hogy szervizeit a következő hetekben mintegy 100 ezer autós keresi fel. Az 1995-ben alapított, jelenleg több mint kétszáz embernek munkát biztosító családi vállalkozás 6 saját tulajdonú telephelyet, négy bevásárlóközponti abroncsszervizt, két logisztikai raktárbázist üzemeltet, és webáruházán keresztül is értékesít. A cég több mint 30 gyártó termékeit forgalmazza, szezonális forgalma eléri a félmillió darabot. A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint az Abroncs Kereskedőház Kft. 2016-ban 22,396 milliárd forint árbevétel mellett 394,9 millió forint adózott eredményt ért el az előző évi 20,678 milliárd forint nettó bevétel és 286 millió forint profit után.
Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége korábban közölt adatai alapján 2016-ban Magyarországon csaknem 2,4 millió új gumiabroncsot értékesítettek a gyártók, ami hétéves rekord volt, tavaly az eladott darabszám mintegy 5 százalékkal nőtt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.