Hírek
2012. Január 13. 06:30, péntek |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Lekapcsolták az autófeltörő fiatalokat
Egy személyautó feltörése közben tetten érték az egri rendőrök azokat a fiatalkorú tolvajokat, akik tavaly október óta hat autót és egy élelmiszerboltot fosztottak ki Egerben – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Az elfogást követő házkutatások során a két fiú lakhelyén a nyomozók megtalálták a gépkocsikból, illetve az üzletből származó zsákmányt is – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Mint azt Soltész Bálint elmondta: az egri rendőrkapitányság nyomozói egy hónapok óta tartó bűncselekmény-sorozatot szakítottak meg az elkövetők elfogásával. A tettesek éjszakánként betörték a parkoló autók ablakát, és a járművekből értéktárgyakat, a többi között szórakoztatóelektronikai cikkeket, az üzletből pedig dohányárut tulajdonítottak el.
A nyomozók végül egy újabb személyautó feltörése közben tetten érték a fiúkat, akiknél a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközt, egy fém szerelővasat is megtaláltak.
A két fiatal gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a bűncselekmények elkövetését, és további betöréses lopások, autófeltörések tekintetében is beismerő vallomást tettek.
A fiúk ellen többrendbeli lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás; a bíróság mindkét gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el – mondta a referens.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
2026. Március 30. 12:00, hétfő | Kék hírek
Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.
2026. Március 28. 10:22, szombat | Kék hírek
Ajánljon ön is helyszínt a 2026-os Speedmaratonhoz!
A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.