Hírek
2019. Október 14. 07:27, hétfő |
Belföld
Forrás: police.hu
Motoros ütött el egy nőt, majd elhajtott – Vádat emelhetnek
A kiskőrösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Lakossági bejelentés érkezett 2018. december 28-án este a rendőrségre, miszerint egy feltehetően közlekedési balesetben megsérült nőt találtak az út mentén Kecelen.
A nyomozás adatai szerint a Császártöltési úton közlekedett egy motoros a Temető utca felől a Dózsa György utca irányába 22 óra 50 perc körül. Haladása során az úttesten elütött egy 60 éves asszonyt, aki ennek hatására az útpadkára elesett és súlyosan megsérült.
A szakértői vélemény szerint a gyalogos – lassító fékezés esetén – féktávolságon belül lépett a kétkerekű elé. Az ütközés során a motoros eldőlt, majd járművével együtt segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
A helyi körzeti megbízott rövid időn belül beazonosította az ismeretlen járművezetőt, akit a rendőrök elfogtak és kihallgattak.
A segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, jelenleg szabadlábon védekező 30 éves keceli férfi ügyében a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte. Az iratokat vádemelési javaslattal a napokban átadták az illetékes ügyészségnek. A gyalogossal szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.