Hírek
2015. Október 07. 06:55, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson
Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal Hamburgban, ahol kedd este afgán és albán menedékkérők estek egymásnak.
Az N24 hírtelevízió beszámolója szerint az összecsapásban nagyjából hatvanan vettek részt, közülük többen vasrúddal voltak felfegyverezve, egy szemtanú szerint pedig egyiküknél lőfegyver is volt.
A rendőrség 30 rohamkocsival szállt ki a helyszínre. Három embert őrizetbe vettek. A verekedésben öten sérültek meg. A rendőrök lőfegyvert nem találtak. A két csoport között már délután is feszült volt a hangulat, és akkor is be kellett avatkozniuk a rendőröknek. Az egyelőre nem ismert, hogy miért alakult ki a konfliktus.
Miután a rendőrök szétválasztották a verekedőket, kigyulladt egy sátor. Nem tudni, hogy van-e kapcsolat a tömegverekedés és a tűz között. Az N24 jelentése szerint egy rendőrségi szóvivő azt mondta, hogy a lángoló sátornál kábítószerre jellemző szagot lehetett érezni.
Hamburgot rendkívüli mértékben megterheli a menekültválság. Az utóbbi napokban előfordult, hogy több száz menedékkérőnek a szabad ég alatt kellett éjszakáznia, mert nem tudták őket elhelyezni.
A tartományi rangú Hanza-város törvényhozása az előző héten fogadott el egy jogszabályt, amelynek alapján a városvezetés kártérítés ellenében kisajátíthat nem használt kereskedelmi, ipari ingatlanokat. A törvény 2017 márciusáig hatályos, lakóingatlanokra nem vonatkozik.
Az 1,7 millió lakosú városban az idén szeptember végéig 30 ezer menedékkérőt helyzetek el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten