Hírek
2024. Szeptember 05. 07:36, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Nőtt a Hell Energy adózott eredménye idén az első félévben

Az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy csoport adózott eredménye 137,8 százalékkal, 13,72 milliárd forintra emelkedett 2024 első fél évében az egy évvel korábbihoz képest
- közölte a Hell Energy Magyarország Kft. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Az értékesítési volumen éves szinten 14,1 százalékkal, 721 millió darabra nőtt, ezáltal a cégcsoport nettó árbevétele 22 százalékkal, 97,03 milliárd forintra emelkedett. Az értékesítés növekedése az üzemi eredmény 30 százalékos növekedését tette lehetővé. Ehhez járultak még a kiemelkedő eredmények a pénzügyi műveletekben, ami lehetővé tette az adózás utáni eredmény kiemelkedő növekményét.
A jelentésben ugyan figyelmeztetnek arra, hogy a cég eredményessége kitett Magyarország, stratégiai célországai és a globális makrogazdaság, valamint a szabályozói környezet alakulásának, akárcsak az alapanyag és energiaárak alakulásának, de kijelentették azt is: "nem azonosítottak olyan konkrét körülményt, amely jelentős hatással lenne a cég 2024-es pénzügyi helyzetére, pénzügyi teljesítményére".
A Hell Energy 100 százalékban magyar márkaként 2006-ban jött létre, és 2010-re Magyarországon piacvezető lett, a nemzetközi energiaital-piacon pedig - mára több mint 50 országból álló exportpiaccal - meghatározó szereplővé vált.
Az energiaital-piacon Magyarországon kívül Bulgáriában, Romániában, Bosznia-Hercegovinában, Szlovákiában, Horvátországban, Görögországban és Cipruson is piacvezető. 2011 nyarától a társaság saját tulajdonú üzemében gyártja a termékeit.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.