Hírek
2020. Február 13. 11:16, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Nyárra várhatóan vége lesz a koronavírus-járványnak

Nyárra várhatóan vége lesz a koronavírus-járványnak, de addig a százezret is elérheti a fertőzöttek száma
– közölte a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa csütörtökön az M1-en.
Szlávik János ezt azzal indokolta, hogy a koronavírusok nem szeretik a nyarat, a SARS-járvány is akkorra ért véget.
Jelenleg csökken a fertőzöttek száma, ami részben annak köszönhető, hogy az országok nagy erőfeszítéseket tesznek a behurcolás és az esetleges behurcolás utáni fertőzések elkerüléséért – mondta.
Hozzátette: akár egy éven belül hatékony és biztonságos védőoltás állhat rendelkezésre, de már most is vannak olyan, korábban is ismert gyógyszerek, amelyek hatékonynak tűnnek a vírus ellen.
A magyarországi influenzaszezonnal kapcsolatban elmondta: a járvány elején sok idős betegedett meg, jelenleg viszont főleg gyerekek kapják el. A gyerekeknél általában gyorsabb lefolyású a betegség, és idén ritkán alakulnak ki szövődmények is.
A járvány most tetőzik majd, ezért aki teheti, maradjon otthon, ha lázas, fáj a torka és izomfájdalma van – javasolta Szlávik János.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.
2025. Július 30. 07:32, szerda | Belföld
Lázár János: minden HÉV-vonalat felújít a kormány
A kormány tervezi valamennyi HÉV-vonal felújítását, a munkálatokat pedig a szentendrei HÉV-vel kezdik, ahol sor kerül a teljes pálya, valamennyi állomás és az összes szerelvény rekonstrukciójára
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat