Hírek
2020. December 25. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Soha nem állt még ilyen kihívások előtt az egészségügy

Soha nem állt még ilyen kihívások előtt az egészségügy, mint a koronavírus-járvány idején, és a dolgozók megmutatták igazi erejüket, összetartásukat
- méltatta az egészségügyi dolgozók helytállását a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
Merkely Béla arról is beszélt: a járványidőszakban a kórházak egymást segítették ki, az egyetemek pedig közösen végeztek nagy, reprezentatív szűrést annak érdekében, hogy pontosan meg lehessen határozni a vírus fertőzőképességét és azt, hol állunk a járványban.
Kiemelte: tavasszal, a járvány első hullámában a szakemberek is csak ismerkedtek a vírussal, és egy gyors, határozott intézkedéssel nagyjából a határon kívül tartották a vírusfertőzést. Azt mondta, a járvány második hullámában a számítások szerint akár a lakosság 20 százaléka is megfertőződhetett. Annak azonban lehet örülni, hogy az intenzív osztályok "békebeli" kapacitásának kétharmadánál meg tudták állítani a betegszámot - tette hozzá.
Merkely Béla szerint a védelmi intézkedéseknek köszönhetően az látszik, hogy a platófázis után szép lassan csökkennek a számok.
Kitért a szentestére is, amelyről azt mondta: nem hagyhatjuk magukra az időseket, de be kell tartani azokat a szabályokat, amelyek biztosítják, hogy nem fertőződhetnek meg. Ezért családon belül is javasolta a maszkhasználatot, az óránkénti kézmosást és a másfél méteres távolság betartását.
Reményei szerint karácsony után az egészségügyben megkezdődik az oltás, első körben a közvetlenül a frontvonalban dolgozókat védik, majd az idősebb, a fertőzésnek jobban kitett krónikus betegeket kell beoltani.
Merkely Béla azt mondta: az oltás sokkal biztonságosabb, mint bármilyen más gyógyszer. Olyan technológián alapul, amely számos ponton biztosítja azt, hogy semmilyen jelentős kárt nem okozhat a szervezetben. A kisebb mellékhatások semmiképp sem összehasonlíthatók azzal, amit a koronavírus tud okozni - mutatott rá.
Egy nemzeti oltási kampány megállíthatja a járványt, fontos, hogy mindenki megértse azt, hogy a vakcina a megoldása a járványnak - közölte a Semmelweis Egyetem rektora.
A koronavírus új, Nagy-Britanniában azonosított variánsáról elmondta: Londonban úgy tűnik, hogy a megbetegedések nagyobb részét ez a vírus okozza, de azok az esetek nem súlyosabbak, nincs több beteg, aki lélegeztetőgépre kerülne és nem magasabb a halálozás ettől. Lehet, hogy a fertőzőképessége erősebb, de ez csak a figyelmet hívja fel arra, hogy még fokozottabban tartsa be mindenki az eddig is javasolt előírásokat - közölte Merkely Béla.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.