Városlista
2025. május 8, csütörtök - Mihály

Hírek

2023. Március 04. 13:31, szombat | Belföld
Forrás: mti

Szijjártó Péter: már csak négy magyar űrhajós-jelölt van versenyben

Szijjártó Péter: már csak négy magyar űrhajós-jelölt van versenyben

Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).

A tárcavezető arról számolt be, hogy több ezer érdeklődő volt az új kormányzati űrstratégia keretében meghirdetett programra, amelynek célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe. Ennek nyomán körülbelül 240 ember adta be a pályázatát, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökség bázisán, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben - tájékoztatott.

Ismertette, hogy hosszú válogatási procedúrát követően csak nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével. Ennek eredményeként a szakértői testület előző nap leszűkítette a listát négy főre - tette hozzá.

A kiválasztott az Európai Űrügynökség és az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vesz majd részt az ISS-en, ahol magyar űreszközöket fog tesztelni és kísérleteket végez magyar kutatócsoportok számára. Szijjártó Péter közölte, hogy a következő évben az érintettek további képzéseken és teszteken fognak átesni annak érdekében, hogy a folyamat végén teljességgel megalapozott döntés születhessen.
"Mindenesetre az elkövetkezendő nagyjából egy esztendő ennek a négy űrhajós-jelöltnek kifejezetten izgalmas lesz, és mi is izgalommal várjuk, hogy ki az, aki közülük végül a legjobb lesz" - fogalmazott.
A miniszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, minden előrejelzés arról szól, hogy az űripar a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparága lesz, és ebből Magyarország is ki kívánja venni a részét, ezért hirdették meg a magyar űrstratégia keretében az újabb nemzeti kutatóűrhajós programot.

Rámutatott: Magyarországnak talán sokak számára meglepő módon ezen a téren komoly hagyományai vannak, hazánk világszerte elismert műszaki teljesítménnyel rendelkezik az űriparban. "És nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy azon nemzetek sorába tartozunk, amelyek már adtak kutatóűrhajóst a világnak" - mondta Farkas Bertalanra utalva.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Belföld

Molnár Karolina: újabb funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció

Az online időpontfoglalásnál az applikáció a legkorábban elérhetőtől megmutatja a szabad időpontokat - jelentette be Molnár Karolina, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.

2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld

OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.

2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld

NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál